Vádat emeltek egy nőt évekig fogva tartó monorierdői pár ellen

Személyi szabadság megsértése és más bűntettek miatt vádat emeltek egy pár ellen, amely évekig elzárva tartott egy budapesti asszonyt monorierdői házában; a lakóhelyéről eltűnt sértettet időközben holttá nyilvánították.

 

A Monori Járási Ügyészség vádirata szerint a sértett a betegsége miatt 2010-ben többször ismeretlen helyre ment a lakásából, ezért a rendőrség 2010 decemberétől eltűnt személyként körözte, majd 2016 decemberében holttá nyilvánította a bíróság.
   
Az asszony 2017 júniusában egy vecsési élelmiszerüzletnél tűnt fel, kukákban turkált, lábáról fémlánc és lakat lógott - áll a közleményben.
   
A nyomozás feltárta, hogy a nő 2010-ben ismerkedett meg a vádlottakkal, önként ment hozzájuk lakni Monorierdőbe, ahol egy pincében kialakított lakrészben éltek. A sértett innen is többször eltűnt, ezért egy idő után, ha a pár elment otthonról, a férfi előzőleg a sértett lábait lánccal összelakatolta és bezárta őt a pincébe.
   
Az asszony szabadulásakor is így járt el a férfi, de a nőnek sikerült a láncot szétszednie, megszökött és a vasúti sínek mentén Vecsésre ment - írta a főügyész.

forrás: MTI
Close Menu